Algebra és Számelmélet Kutatószeminárium


A szeminárium helye és időpontja: D-3-204, Csütörtök 16:00-17:30.

A matematikai kutatás kissé különbözik a középiskolában illetve az egyetemen megszokott tanulástól. Sőt, amíg egy hagyományos típusú versenyen az ember készen kapja a feladatokat, addig a kutatásban rendkívül fontos a probléma kiválasztása. Ráadásul egy versenyen (szinte) biztosak lehetünk abban, hogy a kapott feladat pár óra alatt megoldható az általunk ismert eszközökkel; egy megoldatlan problémánál viszont általában nem tudjuk előre, hogy mennyire nehéz - az is előfordulhat, hogy esélyünk sincs megoldani, de az is, hogy viszonylag hamar kijön. Sőt, a legtöbb esetben a választ sem tudjuk (a "Bizonyítsuk be, hogy" kezdetű feladatokkal ellentétben). A szeminárium célja, hogy a hallgatók különböző (algebrán és számelméleten belüli) kutatási területeket megismerhessenek, és minél előbb maguk is bekapcsolódhassanak a kutatásba, TDK dolgozatot írhassanak. A szemináriumot elsősorban matematikus szakirányos (BSc-s, MSc-s vagy doktorandusz) hallgatóknak ajánljuk, de az előadások természetesen nyíltak mindenki számára. Leggyakrabban kötetlenül beszélgetünk - általában matematikáról -, de időnként hívunk vendégelőadókat is. Mindenki akkor jön/megy, amikor szeretne (függetlenül attól, hogy felvette-e a kurzust). Jegyet egy - általában a szemináriumvezetők által javasolt - szabadon választott témából való előadással lehet szerezni. A szeminárium hagyományőrző jellegét mutatja, hogy az összes jelenlegi vezetője járt rá már diák korában is.

A szemináriumvezetõk: Frenkel Péter, Károlyi Gyula, Pálfy Péter Pál, Szabó Csaba, Zábrádi Gergely.

Program

1. szeminárium: szeptember 10. Nyári - matematikai - élménybeszámolók, további program megbeszélése.

2. szeminárium: szeptember 17. TBA

3. szeminárium: szeptember 24. Wolosz János: Bevezető az \(S_n\) csoport reprezentációiról

4. szeminárium: október 1. Pálfy Péter Pál: Isaacs egy tételéről és problémájáról

5. szeminárium: október 8. Maga Péter: Egy, az analitikus számelméletben felmerülő mátrix leszámlálási problémáról

6. szeminárium: október 15. TBA

7. szeminárium: október 22. Halasi Zoltán: A szimmetrikus csoport legnagyobb karakterfokának becsléséről

8. szeminárium: november 5. TBA

9. szeminárium: november 12. TBA

10. szeminárium: november 19. TBA

11. szeminárium: november 26. TBA

12. szeminárium: december 3. TBA

12. szeminárium: december 10. TBA



Vissza